Egy nő sokkal jogkövetőbb?
- 2015. február 13. péntek, 07:29
Mármint, ha cégvezetésről és adócsalásról van szó, ugyanis egy nemrég elkészül felmérés szerint a női vezetők között kevesebb az adócsaló.
Ezen felmérés során elsősorban a vizsgált cégek pénzügyi vezetőinek nemére, valamint az igazgatótanács nemi összetételére fókuszáltak. A felmérést két amerikai egyetem, a Wake Forest University School of Business és a University of North Carolina-Wilmington kutatói végezték, akik 1991 és 2011 között nyilvánosságra került adócsalási ügyeket vizsgáltak meg.
Az eredmények egyesek számára talán meglepőek, míg mások számára evidensek lehetnek, mivel úgy tűnik, hogy a női pénzügyi vezetők férfi kollégáiknál sokkal kisebb eséllyel vesznek részt adóelkerülési ügyekben. A kutatásból az is kiderült, hogy pénzügyi és jogkövetési szempontból egy cég számára az lehet a legideálisabb, ha vezetőségének (tehát mondjuk igazgatótanácsának) legalább harmada nő nemű.
Ez alapján úgy tűnik, hogy a férfi és női vezetők eltérő etikai értékrenddel bírnak, és a nők sokkal etikusabban állnak a pénzügyi döntésekhez, kevesebb kockázatot vállalnak. A kutatás során végzett pszichológiai felmérés szerint ennek hátterében az áll, hogy a nőket az üzleti életben sokkal inkább motiválja a fejlődés és a növekedés lehetősége, míg a férfiakat inkább a pénz és a hatalom utáni vágy hajtja, ezért könnyebben hoznak jogsértő, kockázatos döntéseket az áhított hatalom és pénz megszerzéséért. Ezzel szemben a nők kevésbé hajlandóak kockára tenni a fenntartható és egyenletes növekedést a gyors sikerért cserébe.
Azonban nem csak vezetők neme, hanem a többi döntéshozó nemek szerinti megoszlása is döntő szereppel bírhat abban, hogy mennyire nyúl adóelkerülési megoldásokhoz az adott vállalat. A kutatás szerint, ha a vállalat pénzügyi vezetője nő, ellenben az igazgatótanácsot férfiak alkotják, akkor beindul a „sok lúd disznót győz” effektus, és nem fog érvényesülni a női vezető vélhetően etikusabb pénzügyi hozzáállása. A vizsgált esetekből az is kiderült, hogy a női vezető mellett legalább egy nőnek kellett lennie az igazgatótanácsban ahhoz, hogy az adott cégnél az adóelkerülési próbálkozások minimális szinten maradjanak.
A kutatás eredményei egyébként nem kavartak akkora port az Egyesül Államokban, hiszen az elmúlt évtizedekben több olyan tanulmány is napvilágot látott a tengerentúlon, mely szerint jelentősen csökkenthető egy nagyvállalat befektetői kockázata, ha az igazgatótanács egy jelentős részét nők alkotják, vagy éppen maga a pénzügyi vezető is nő.
Ennek ellenére az Egyesült Államok 500 legnagyobb cégénél csupán 10%-os a női pénzügyi vezetők aránya.